„Az a szar, hogy má’ megint esélyünk se volt…” – ÉOB 2017

Badár Sanyi után szabadon, mikor a Kontrollban BKV ellenőrt játszva hülyére verték a metrókocsiban a futball huligánok. Mert, hogy időről időre nekem is muszáj beszállnom a pogóba a felnőtt mezőnynek nevezett dühöngőben, egy évben minimum ötször, mikor egyéni OB-k vannak, és persze próbálok úgy kapálózni, hogy minél több lendítés találjon, mielőtt a szám a végére érne, hogy aztán lámpafénynél megszámolhassam, hány darabra rúgták szét a lépem a kategória csúcsragadozói. Adódik a kérdés – és legyetek nyugodtak, nálam többször senki se teszi fel senki magának – hogy mire jó ez? Miért, a préri farkas miért próbálja kilencvenharmadjára is legyilkolni a gyalogkakukkot, mikor tudja, hogy ő fog atomjaira hullani a küzdelemben? Az egész maga, a mámorító fatalizmus, a szélcsendre való hiába várakozás, mert mikor végre könnyítenénk magunkon abban a pillanatban úgyis jön a szembe fuvallat, mi meg mindehhez próbálunk még jó arcot is vágni, de hát enélkül biztosan megenné a 21-es mezőny éltesebb rétegét a dögunalom.

Nahát volt itt ez az Éjszakai OB, a tizedik a sorban, azóta, hogy utoljára sikerült nyerni, így a kérdés csupán az lehetett, hogy az elmúlt évek tükrében láthatják e a nézők jó Piedone filmek mintájára az ötvenharmadik ismétlést, tehát egy újabb 4-5. helyet, avagy az éj setétjében most én csapok le hamarabb a gyanútlan zebrára, mint a Bakó-Baumholczer-Liszka falka (szerencsére Tugyit most kihagyták a portyázásból). A beígért ösküi vegetáció alkalmas prérinek látszott ehhez az akcióhoz, de mikor tavasszal bejelentették, Visegrádra cserélik a díszleteket kissé beletörődve inkább bespájzoltam néhány zebra konzervet, úgyis hozzászoktam már az ízéhez. Persze kicsit igazságtalan vagyok, mert a visegrádi terep annyiban tényleg tájfutó terep, hogy vannak rajta hegyek, meg erdő, és manapság ennyi rokonság elég is, hogy megterítsenek rajta egy OB-nak.

A Szélrózsás nyitóbulit ugyan én is el „Andorráztam”, de az már történelem, az éjszakai tájfutás pedig amúgy is tud néha nagyot taposni az emberen, néha meg szó nélkül a hátára kapja és hagyja, hogy utaztassuk magunkat rajta, úgyhogy emiatt tényleg nem volt harag. 35102326441_b46dbc8885_k

A rajtlistával kapcsolatban sok reklamálni valóm (akkor még) nem volt, a veterán „TZSV” kisKese előttem, aki rögtön paktumot is ígért a rajtkordon előtt, de most vagy a „paktum” szó jelentését nem érti, vagy belegabalyodott a cipőfűzője egy vaddisznó agyarába, de én csak a pálya 2/3-ánál találkoztam vele, és akkor is már csak a szembe forgalmat növelte, úgyhogy ennyit arról, hogy kihasználom a testét. Na nem mintha rá lennék kattanva az éjszakai közös futásra, de plusz 1000 lumen mindig jó a farzsebben. És ha valaki csak azért olvasta volna eddig, nem, egyszer sem pottyantottam a pályán, ez is egy hasznos járuléka a korai rajtidőnek (és ezzel végére is értem a listának), a szervezet ilyenkor még nem mutat fityiszt, az éjfél után kezdődik, mikor őkelme aludni akarna.

No de hát 4 perccel Kese után kaptam ám egy térképet a rajtban, az pedig emígyen nézett ki:

ÉOB-útvonal

A rajt elhelyezése tökéletesen determinálta a kezdés élvezeti értékét, egy mezei holdfényes parktájfutással kellett felvennünk az üzemi hőmérsékletet és jófej vagyok, mert odaírtam romantikus túlzással a „táj” szót is. Ez mondjuk nem mentett meg attól, hogy az első percemből 40mp-et hibának könyveljek le, ugyanis a rajtbója után minden volt balra le, csak rét nem, erős deja vu a Szélrózsa után. Lehet, hogy napfénynél meglátom a fényt, húsevő tüskék között, de így csak magamban hallottam a felcsendülő Benny Hill show-s zenét, amint négykézláb próbálok visszakeveredni oda, ahonnan 1 perce elindítottam a stoppert. A 2-es előtti homlokig érő pázsitot megbosszultam a 3-asra, és szép „lókolbász” alakú ívet húztam, üzenve a mázlista végén indulóknak, hogy ezt vegye be, akinek már sztráda megy a pontra. A 4-12-es csokorban már nyomokban volt tájfutás, de azt meg én nem értettem, hogy itt a távolságra milyen mértékegységet alkalmaznak, legalábbis nekem az 5-ös a metsződésektől valami csillagtávolságnak tűnt, nem is nagyon találtam szellemi kapaszkodót ott a permanens hónaljcsiklandozó hegyoldalban, és hogy a 8-as feljebb volt arra bármelyik (a példánál maradva) BKV ellenőr fizetését feltenném. A 13-asnál már tényleg kezdett az egész teljesítmény valami löttyedt impotenciává zsugorodni, nekem ez a térkép egy másik galaxist ábrázolt. A 14-15 közötti térkép szerint völgy, a látó emberek szerint horhos viszonylatban állt be a testi-lelki szublimáció az utolsó szöget is beverve az aznap estébe: félútig még egyben voltak a dolgok, de mikor nagy lendülettel elkaptam egy kiálló fatörzset felkészülve az ereszkedés utolsó kb. 7-8 méteres viccesnek távolról sem mondható látszatra negatív meredekségéhez az ág porrá lett a kezemben, én meg mint a rajzfilmekben előbb csodálkozva, majd beletörődve integettem egy utolsót a világnak és eltűntem a semmibe. Új élmény volt annyi szent, mert a bungee-t még a gumikötéllel se mertem soha bevállalni, itt meg még az is hiánycikknek számított, de egy mandiner után a meder aljában, két kilapított varangy és rám hányt föld közül kikászálódva elégedetten nyugtáztam, hogy ez a hang nem Szent Péteré, csak az én nyöszörgésemnek volt addig ismeretlen akusztikája. Ha valaki most a térképre néz, a GPS track szerint ott vagy felrobbant a bolygó, vagy a leszakadt órám szorult be reggel két üzekedő szarvas patái közé, de érdekes egy mázolmány kerekedett ki belőle. Modern művészetek úttörői, lehet licitálni rá!

ÉOB-damage1

Innen már kissé leült a buli, pontokat fogtam meg ilyen közhelyes dolgok jutnak most eszembe, visszamentünk a parkba is, mert szabadtéri fa játékok között pontot fogni izgi és trendi. Mondjuk szegény Banyeszt egyszer megijesztettem, a 20-asra menet a réten, mikor realizálva hogy nincs meg az órám, amit valószínű a toronyugrásnál hagytam ott emlékbe a helyi hüllő populációnak, a legválogatottabb Kazinczy-díjas mondatokat és gondolatokat üvöltöttem az éterbe, ő meg nem értette mi a fába szorult féreg ütött belém. Zsinórban az ötödik 90 perc feletti időmmel fejeztem be ezt az Éjszakai OB-t is, és tudván, hogy 80 percre tervezik a reményem már csak arra a gondolatra korlátozódott, hogy nehogy megint 4. legyek! Így a vége előtt még magamra öltöttem a Liszka feliratú mezemet, ami jó ómennek bizonyult, szerencsésen lecsúsztam az 5. helyre, ami ebben a terebélyes sivár mocsárban valódi trópusi szigetnek számított. Így állapodtunk meg hát a végére, a folyton változó világban ez a helyezés legalább fix pont, megszállott sportfogadók, remélem jegyzeteltek!

A következő pofonláda nyitásra már csak 10 napot kell várni, és ha már újra tudok tüsszenteni konstans ordítás nélkül (a röntgen szerint nem tört borda, vagy csak elemlámpával nézték mikor becsuktam a szemem) jó prérifarkasként ismét megpróbálok leölni egy sebes léptű nagy vadat. És ha akkor se megy akkor újra nekifutok, és újra, és újra… és hol van még a vége… sok-sok kék-zöld folt múlva találkozunk, de ez a körhinta nem állhat le!

A keddi sikeres óra kutató-mentő expedíció képei pedig beszéljenek önmagukért:

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s