Lejtő a csúcsra – Téli Mátra XL 2018

Előre figyelmeztetlek olvasó, ki tenyereid kéjes dörzsölésével nyitottad meg e cikket, hogy tort ülj a „főhős” újabb bukásán és pokoli megszégyenülésén, ebben a részben nem lelsz örömet, ezúttal Kenny nem hal meg, a prérifarkas sem zuhan le és Al Bundy sem nyakig begipszelve végzi. Ne aggódj, én sem értem, de boncoljuk fel.

Kezdjük ott, hogy először nyolc esztendővel ezelőtt találkoztam ezzel a behemóttal. Azt nem mondom, hogy víg indiánszökdelésben képzeltem el előtte a Kékes csúcskövének majdani leigázását, de arra nem számítottam, hogy úgy megerőszakol majd, hogy csak széles terpeszben tudok lekászálódni róla a vészkijáraton át. Persze ezt akkor sem gondoltam akkora tragédiának, amit évezredekkel később agyag köcsögökre mázolt amfórákról kell majd az utókornak megismernie, elvégre tájfutásban az uborkaszezon arra való, hogy a sportvilág egyéb dimenzióiban is tegyünk egy-egy szafarit. Az ilyen kirándulásokon nyilván néha a préda szerep jut csupán, mint ezen a 2010-es Téli Mátra XL-en, de említhetném még nyolcadikos koromban a kerületi utolsó helyet pingpongban. Istenem, az iszonyatos volt… De az egy másik történet. Maradva a futásnak e pontfogások nélküli hegyi változatánál, azóta már történt három sikeres teljesítés, ha a „siker” szót kellő lazasággal kezeljük. Nem lenne túl sportszerű az a nyafogás, hogy januárban mindig hóban kellett futni ezt az izét, mert mi a kénköves ménkű esne az égből a tél közepén, de azért volt már párszor, hogy Tél tábornok szabadságra ment, csak akkor én vagy sérült voltam, vagy még a homokozóban bendzsóztam a múlt században. Négy éve már majdnem megúsztuk havazás nélkül, de jó Columbo hadnagyként még visszafordult a tél és az addig kifelejtett Mátrát egy kis maradékkal még jól megtrágyázta. Ezt a megkésett akciót akkor szerencsésen ki tudtam használni és végre először 4 órán belül lefutni azt a rüszmeteg 40 kilit. Ekkor futott K.O. Ádám is pályacsúcsot 3:31-gyel, én meg a tornasorban egy kanyarral hátrébb 3 óra 47-tel zártam. Ezt az időt szerettem volna idén kissé megfaragni.

Hó persze most is volt, de szerencsére nem kezdett ámokfutásba az utolsó héten, úgyhogy már csak a turisták heveny Mátra fétisükre kellett bízni a dolgot, hogy az útvonalat szépen letapossák az utolsó napokban. Köszönöm nekik, 5-ös alá, de legközelebb a Mátraszentimre előtti piros+ jelzésen is húzzák végig a gyereket a földön, legyen szép és egyenletes a váju! A derbi előtti napokban teleírtam egy kockás füzetet a világegyenlettel, hogy is fogok én 3:47-nél jobbat futni, milyen torkolati sebességgel kell kicsapnom a koli ajtót, ha meg van a rajtidőm, mennyi eledelt fogok elcsócsálni, stb. Arra sajnos nem készültem, hogy a Téli Mátra rendezői rottweilereit miként fogom leszerelni, akik előre megfontolt csalási szándék vádjával nem akartak kiengedni melegíteni a ház elé. Igaz, erre már Gyurika is kerek szemekkel nézett, hogy mi a lőcsöt akarok én?! Szó, mi szó, erre a pár percre meg nem értett művésznek érezhettem magam, a bemelegítés műfajt pedig a futás egyik avantgárd irányzatának, mindenesetre végül is rendben összeállt minden és 7 óra 3 perckor Novai Gyuri, Kain Gergő és Bogos Tomi barátommal nekiindultunk a Mátrának.

TM XL útvonal

Bevallom az első kilométert úgy éreztem, mint aki max 400-at fut, és csak azért nem kezdtem el az anyukáját emlegetni az elkövetőnek, mert én voltam, aki végig lesen volt a bagázsból, de hát az álmoskönyvek szerint oda kellett érni 30 perc alatt a Lajosházi első pontra. A tempomatot jól sikerült kalibrálni, 29:59-nél már iktattak is a verandán. Tomival immáron kettesben ugrottunk neki az életfogytiglani mátraszentimrei mászásnak, ami ráadásul a Galyáig tart. Ezzel a szakasszal szemben mindig is bugyborékoló gyűlölettel viseltettem, de most egyáltalán nem nyüszítettem, nem kerestem egy magas helyet, hogy véget vessek az egész kínlódásnak, egy szóval egészen jól ment. Persze nem úgy, mint Tominak, neki totál elmentek otthonról. Szerencsére a kb. látótávolságot mindig sikerült tartanom, úgyhogy nagyon jól húzott, és mivel Tomi DNS spiráljába elfelejtették belekódolni a lefelé futás gyönyör faktort, a lejtőkben mindig bízhattam, hogy ott utol tudom érni. Galyatetőn (18,9 km/975 szint) 1 perccel álltam gyengébben, mint Gyuri korábbi 3 óra 40-es részideje, fáradtság nem volt, úgyhogy jöhetett az újabb Tomi elfogó zuhanórepülés a Csór-hegy aljáig. Csór-hegyen aztán K.O. Ádám várt minket, akinek a betegsége ugyan a rajthoz állását elszabotálta, de ott partizánkodott a Mátra rejtett zugaiban és fényképekkel, videókkal merényelt a legváratlanabb helyeken. 27537550_10157427541843636_1607039242_o A Mátra-nyeregben szerencsére megkínált minket egy kis életmentő sziruppal és ha az nem lett volna totálisan abszurd szitu, hogy Tomi citromlevet (!) kér, mikor a csomagtartó kinyílott tényleg volt benne egy bontatlan citromlé! Ha tudom, hogy ez így megy, egy félig eszméletlen skandináv prostituáltat kértem volna, nem izo löttyöt… Na ez a hajó elment.

Útban a Pisztrángos-tó és a hatodik pecsételés felé kezdtem kicsit merülni, úgyhogy előkaptam egy Decathlon portékát, egy töltet Magna Shot-ot, amit elsőnek Magna Shock-nak olvastam, úgyhogy remegve vártam pár pillanatot, hogy a szemhéjaim kicsapódjanak és a jeges szempilláimat kilője a világűrbe. 27537422_10157427542218636_786053777_o Biztos jó a cucc, de nem váltotta meg a világot akkor és ott, úgyhogy a pecsételés után, de még a végső Kékes-expedíció (3 km/340 szint) előtt begubóztam a forráshoz, hogy a csontszáraz müzlimet elrágjam, különben a célig tuti nem jutok el. Ez volt az egyetlen taktikai hibám a mérkőzés alatt, mert ha ezt még Ádám itatópontjánál ellövöm, megspórolhattam volna kb. 1 perc állás időt és a cseppek kiszipolyozását a szivárgó fakéregből a hóban térdepelve. A Kékes mászás magamhoz képest jól ment, csak valahogy azt nem értem, hogy ki adja le mindig a drótot egy havernak, hogy ott várjon megbújva mikor éppen bele kell sétálnom a kaptatóba, úgyhogy Vizi Tibi szépen megsavazott mikor épp le kellett mennem kutyába a hóban. A Kékes pontról 3:07-nél jöttem ki, úgyhogy már sejtettem, hogy az egyéni csúcs meglesz, a kérdés már csak annyi maradt, hogy mennyivel. Pista 2 évvel ezelőtti 3:44-e még reálisan elcsíphetőnek tűnt, Gyuri 3:40-e már kevésbé, de menni kellett, ráadásul Tomit is át akartam ugrani aznap még egyszer, aki persze megint jól otthagyott, amíg én legelésztem a Pisztrángosnál, meg lajhárkodtam utána. 1,5 km-rel a Kékes után megláttam őt és bár mélyen tisztelem és elismerem Tomi hegyi zerge képességeit, a vérszagra egyszerűen nem tudtam nemet mondani. Miután szegény nem a lejtők Gombóc Artúrja, én meg még csak-csak legurulok a hegyről, mint az a bizonyos sz*r, a célba érés sorrendje 6 km-rel a vége előtt el is dőlt. Persze jól nekem sem esett, mint akin fürtökben lógnak a gonosz kis hobbitok, az egyik a torkán akarja kirángatni a gyomrát, a másik a micsodáját nézi boksz zsáknak, de kicsit kevesebb mint 34 perc alatt lent voltam a célban, így 3 óra 40-es idővel sikerült egy lépéssel közelebb kerülnöm az Istenek csarnoka előtti ajándékbolthoz, ahol féltartós dobozos dicsfényt már árulnak. Vajon ilyen van tájfutásban is? Nem bánnám, csak kezdődjön már a szezon…

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s