HOB volt, HOB nem volt…

Nem vagyok én a dráma műfaj ellensége, de ilyen szemétre való forgatókönyvvel még nem találkoztam, mint amilyet az idei Hosszú OB-nak gyártottak. Kezdjük ott, hogy február közepén Tél tábornok akkorát kulázott az addig szorgosan építgetett kártyaváramra, hogy még most is csak a fejemet vakarom hová repültek az építmény darabkái. Persze ez még nem Mohács, a jó munkához idő kell, a pocsékhoz meg aztán még annál is több, és ha egyszer végre elkészül a halálcsillag, úgy elverek mindenkit, mint tajt részeg Lakatos Huanito az asszonyát. De addig is március elején kilátogattam Lipicára, ahol persze bucira püföltek (viszont cserébe egyik nap kipróbálhattam milyen, amikor hosszú átmenetben autópálya fizetőkapu a támadópont). Három napi kísérleti futás után annyit azért bevéshettem a noteszembe, hogy 6 percig már tudok gyorsan futni, már csak maradék 144 percen kell dolgoznom a hátralévő három hétben. Gyerekjátéknak tűnt. A velemi mamut hegyoldalakon meg amúgy is minden az.

De mielőtt a sztori újabb idétlen gellert kapna, ugorjunk még vissza tavaly októberre, mikor fontos párhuzamos cselekményszálként a múlt évi HOB 3. és 4. helyezettjét jó magaviselettel is fél évre elkaszálta a fegyelmi bizottság, miután a budaörsi Batman elkapta a két erkölcsi terroristát. A világ megmenekült a visszafordíthatatlan rothadástól, István pedig illedelmesen átlépve a két láncra vert skarlátbetűst, gondolatban az idei dobogó alsó fokára perdült, mint akkori 5. helyezett. Hát nem mondom, hogy így ugyanolyan ízű lett volna a pite, de annyi trutymóba haraptam már az elmúlt években, hogy valahogy csak megemésztette volna a bendőm ezt a bronzérmet. K.O. Ádám Entryben való megjelenése aztán újra összeborzolta a szemöldököm és sejtettem, hogy akkora mázlim már nem lesz, hogy róla is előkerüljön valami kompromitálló kecskés-szamaras-állatos-bőrszerkós videó, így komolyan birokra kell majd kelni a dobogóért.

Az értesítő lapjának szélébe belenyálazva egyfajta középtáv skizofréniás pályakitűző arckifejezést vizionáltam magam elé, mert azt írta: 49 pont. Szerintem az sok. Viszont végre megértettem mi végett teremtették Lindenberg Kázmillát, miért kellett 20 év alatt nagyjából 800 pontot megfognom a budai mangrove-dzsungelben és most már tudom, hogy mindez felkészülés volt a végső összecsapásra, ami az univerzum jövőjét is eldönteni hivatott, a 2018-as utolsó Hosszútávú OB-ra!

IMG_20180331_141236_176

Na most, ha ehhez hozzáadjuk, hogy a térképcserék számát is: xn + ∞ mennyiségben határozták meg és mindezt tömegrajtos verzióban, kódolva volt az ütős záróbuli, amiből még egy Másnaposok trilógiát ki lehet majd hozni. Az mindenesetre jó jel volt, hogy a hármas rajtszámot kaptam, de ha már egy ilyen hízelgő pozíciót meg tudtak előlegezni igazán nem értem meddig tartott volna az eredménylistát is ugyanígy legyártani, ahelyett, hogy kínozzuk egymást a felvezetés és a pályalefutás hullafárasztó szöszmötölésével. A rajtpisztoly eldörrent és mint akiknek parazsat dobtak a gatyájába, olyan eszetlenül kezdett rohanni a konda. A 4-es pont helyén értem utol az elejét, ott viszont fel és alá ténferegtek, mondtam is, hogy ezért aztán igazán kár volt így megfuttatni engem, majd fél perc után javasoltam, hogy hiányzó pontot megtalálni fárasztó tudomány, úgyhogy menjünk inkább tovább. Miután az 5-ös pont is sztrájkot dobott, elővettük a dugi szivarunkat és nyugodalmas tempóban élveztük az erdő kényeztetését. A 10-es pontunk ugyan az volt, mint az 5-ös, de ismeretterjesztő jelleggel azért újra nekitámadtunk, hátha vége már a bojkottnak, de csak egy csorda kérdőjel tekintetű junior lányba botlottunk és mert nem volt okunk hazudni… na jó ez hülyeség, arra mindig van legalább egy okunk, szóval nem volt kedvünk hazudni, szóltunk nekik, hogy sokáig ők se guberálják a rekettyést. Nyolcan futottunk át kézen fogva, persze csak képletesen értve (leszámítva Ádámot, de ő kérte), az előre megbeszéltek szerint, eljátszva, hogy ennyire szoros a meccs, ami látszólag tetszett a közönségnek.

HOB 2018_részlet

Ennyi vállalkozó kedv azért maradt, a 20-ast leböktük

Térképcsere után viszont a történtek tükrében már csak a fakultatív délutáni program kiválasztása volt hátra. Ádámmal és Morandini Viktorral az Írott-kőt céloztuk meg, hisz mégiscsak játszós ruhában voltunk, a hegy meg azért van, hogy felfussunk rá. Mikor ezzel is végeztünk, mocskosan, ázottan lecsorogtunk a célba, ahogyan illet a műfajhoz és annak utolsó szívdobbanásához.

Drámát, vért és hőskölteményt érdemelt volna, abszurd komédia lett belőle. Ezzel az utolsó szeg is beveretett a nagy testvér koporsójába. Hosszú OB… kaputt…

Névtelen

 

Reklámok

2 thoughts on “HOB volt, HOB nem volt…

  1. Pedig elég rendesen megmérték ezt a pályát, azt hiszem igazi drámai végkifejletre lett volna alkalmas. Van ma magyar tájfutó, aki ezen hozta volna a győztes időt?

  2. Nehéz így megmondani, de mivel a pálya első köre igen gyors volt (5 percesek körül teljesíthető), a hegyi részre maradt volna idő, ezért valószínűleg a vállalható hibahatáron (+10%) belül a két zerge léptű megcsinálta volna. De sok jelentősége már nincs a felvetésnek, a műfaj bevégeztetett.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s